
Masters csoport
Itt láthatod az eseményeink időpontját és helyszínét.
Víziónk az SDC MASTERS csoport létrehozásához:
Olyan cégvezetőkből álló VIP klub létrehozása, ahol a tagság legfőbb célja egymás önzetlen támogatása a fejlődésben. Egy olyan új (egyelőre) vállalkozói kultúra elterjesztését tűztük ki, amelyben a cég úgy tud fejlődni, hogy közben vonzó munkahelyeket hoz létre, és az értékesítését is egy olyan szintre emeli, amiben a legfőbb szempont az ügyféligény, és az ügyfélélmény minőségének folyamatos fejlesztése.
Mi lesz a haszna számodra, ha tagja leszel az SDC Masters csoportnak?
Régebben körülbelül 10 évente követték egymást a válságok. Az elmúlt 3 évben kettővel is szembenéztünk. Jelen helyzetben mindennapossá váltak azok a kihívások, amiket hasonló vállalkozások vezetőivel együtt, egy közösséghez tartozva, sokkal könnyebb megoldani.
A te cégedhez hasonló méretű cégek vezetőitől (és persze két szakmai tanácsadótól) kérhetsz segítséget a problémáidra sales és HR területen, illetve Te is tudsz segíteni más cégvezetőknek - ha te már megoldottad az adott problémát.
Ezen felül egy valódi networking tevékenységet támogatunk - ahol nem az a cél, hogy a tagok egymásnak adjanak el, hanem az, hogy ajánlják egymást.
Az SDC MASTERS csoport tagsági feltétele:
Az SDC Masters csoport tagjai olyan cégek vezetői lehetnek, akiknek az előző éves árbevétele elérte a 250.000.000 Ft-ot és legalább 4 alkalmazottjuk van, nem állnak végrehajtás vagy felszámolás alatt - és határozott céljaik vannak a növekedésre, valamint a ügyfélélmény és munkavállalói élmény teremtésére egyaránt.
Masters Mastermind - törjük át együtt a vállalkozói üvegplafont!
Az események típusai

Sales & HR Mastermind
A klubtalálkozóinkon ez a standard program. Ha értékesítésben vagy a HR feladataidban elakadtál, gyere és vitassuk meg! Moderált beszélgetés, tapasztalt cégvezetőkkel, vállalkozókkal, ahol segítünk a vakfoltok mögé látni! A találkozóknak mindig lesz egy kiemelt témája, de más kihívást is hozhatsz Sales és HR témában.

SDC MASTERS Extra
Ezen felül időnként meghívott előadók tartanak értékesítéshez és HR-hez kapcsolódó, izgalmas workshopokat, előadásokat, például szervezetfejlesztésről, személyiségtípusokról, nyilvános beszédről.. Ezeket az alkalmakat SDC MASTERS Extra néven fogod megtalálni az események között.
Ezen felül évente egy olyan összevont esemény is lesz, ahol mindegyik csoport tagjai részt vehetnek.
Az eseményeken természetesen vendégünk vagy a frissítőkre és egy könnyű vacsorára is.
Az események házigazdái:
Bartha Anikó és Vittinger László
A Masters csoport klubtalálkozóinak (Sales&HR Mastermind) helyszíne:
Kertvárosi Kamra - 1151 Budapest, Székely Elek u. 46.
(Kattints a címre, és tervezd meg az útvonalat!)
Az ettől eltérő eseteket feltüntetjük az alábbiakban az adott találkozónál. Ebben az esetben kattints az esemény leírásában található linkre!
Bérletvásárláshoz töltsd ki az oldal alján található űrlapot!
A Sales Dopping Club eseményein a dress code: laza (abban jössz, amiben akarsz).
Mastermindok
Kattints a + jelekre a részletekért!
Masters Sales & HR Mastermind 2023.06.26. hétfő, 17:00-19:30
Ha értékesítésben vagy a HR feladataidban elakadtál, gyere és vitassuk meg! Moderált beszélgetés, tapasztalt cégvezetőkkel, vállalkozókkal, ahol segítünk a vakfoltok mögé látni!
Havi fókusz: A profit nem cél, hanem eredmény. A te céged mivel járul hozzá a világ jobbá tételéhez - azaz mi a víziód?
És hogyan kommunikálod mindezt a kollégáidnak és az ügyfeleidnek, úgy, hogy magukévá is tegyék?
Bérletvásárláshoz töltsd ki az oldal alján található űrlapot!
Masters Sales & HR Mastermind 2023.07.17. hétfő, 17:00-19:30
Ha értékesítésben vagy a HR feladataidban elakadtál, gyere és vitassuk meg! Moderált beszélgetés, tapasztalt cégvezetőkkel, vállalkozókkal, ahol segítünk a vakfoltok mögé látni!
Havi fókusz: Együttműködés és/vagy verseny legyen az értékesítők között?
Bérletvásárláshoz töltsd ki az oldal alján található űrlapot!
Nyári szünet - 2023. augusztus
Jó pihenést!
Masters Sales & HR Mastermind 2023.09.18. hétfő, 17:00-19:30
Ha értékesítésben vagy a HR feladataidban elakadtál, gyere és vitassuk meg! Moderált beszélgetés, tapasztalt cégvezetőkkel, vállalkozókkal, ahol segítünk a vakfoltok mögé látni!
Havi fókusz: A szezonalitás, mint kifogás az értékesítők részéről
Bérletvásárláshoz töltsd ki az oldal alján található űrlapot!
Masters Sales & HR Mastermind 2023.10.16. hétfő, 17:00-19:30
Ha értékesítésben vagy a HR feladataidban elakadtál, gyere és vitassuk meg! Moderált beszélgetés, tapasztalt cégvezetőkkel, vállalkozókkal, ahol segítünk a vakfoltok mögé látni!
Havi fókusz: Mi motivál egy értékesítőt?
Bérletvásárláshoz töltsd ki az oldal alján található űrlapot!
Masters Extra 2023.11.06. hétfő, 17:00-19:30
Témaválasztás folyamatban
Masters Sales & HR Mastermind 2023.11.20. hétfő, 17:00-19:30
Ha értékesítésben vagy a HR feladataidban elakadtál, gyere és vitassuk meg! Moderált beszélgetés, tapasztalt cégvezetőkkel, vállalkozókkal, ahol segítünk a vakfoltok mögé látni!
Havi fókusz: Hogyan reagálsz a kiégésre az értékesítő (vagy más) kollégáidnál?
Bérletvásárláshoz töltsd ki az oldal alján található űrlapot!
Téli szünet - 2023. december
Jó pihenést, kellemes ünnepeket és boldog új évet! Találkozunk 2024-ben!
Masters Sales & HR Mastermind 2024.01.15. hétfő, 17:00-19:30
Ha értékesítésben vagy a HR feladataidban elakadtál, gyere és vitassuk meg! Moderált beszélgetés, tapasztalt cégvezetőkkel, vállalkozókkal, ahol segítünk a vakfoltok mögé látni!
Bérletvásárláshoz töltsd ki az oldal alján található űrlapot!
Masters Sales & HR Mastermind 2024.02.19. hétfő, 17:00-19:30
Ha értékesítésben vagy a HR feladataidban elakadtál, gyere és vitassuk meg! Moderált beszélgetés, tapasztalt cégvezetőkkel, vállalkozókkal, ahol segítünk a vakfoltok mögé látni!
Bérletvásárláshoz töltsd ki az oldal alján található űrlapot!
Masters Sales & HR Mastermind 2024.03.18. hétfő, 17:00-19:30
Ha értékesítésben vagy a HR feladataidban elakadtál, gyere és vitassuk meg! Moderált beszélgetés, tapasztalt cégvezetőkkel, vállalkozókkal, ahol segítünk a vakfoltok mögé látni!
Bérletvásárláshoz töltsd ki az oldal alján található űrlapot!
Masters Sales & HR Mastermind 2024.04.22. hétfő, 17:00-19:30
Ha értékesítésben vagy a HR feladataidban elakadtál, gyere és vitassuk meg! Moderált beszélgetés, tapasztalt cégvezetőkkel, vállalkozókkal, ahol segítünk a vakfoltok mögé látni!
Bérletvásárláshoz töltsd ki az oldal alján található űrlapot!
Masters Sales & HR Mastermind 2024.05.13. hétfő, 17:00-19:30
Ha értékesítésben vagy a HR feladataidban elakadtál, gyere és vitassuk meg! Moderált beszélgetés, tapasztalt cégvezetőkkel, vállalkozókkal, ahol segítünk a vakfoltok mögé látni!
Bérletvásárláshoz töltsd ki az oldal alján található űrlapot!
A bérlettulajdonosoknak minden klubtalálkozó előtt 10 nappal küldünk egy naptármeghívót.
A találkozók időpontját folyamatosan frissítjük, ősztől láthatod a 2024-es 2. félévi klubtalálkozókat is.
Amit eddig olvashattál, önmagában elegendő ahhoz, hogy döntést hozzál? Ha nem, akkor elárulunk valamit a tanácsadó vállalkozásunk alapját képező víziónkról. Hogy is szól?
"Mi abban hiszünk, hogy lehet jó hangulatban, jó érzéssel, egymást, kollégákat és az ügyfeleket, tisztelve, dolgozni, értékesíteni - azaz ÉRTÉKET teremteni."
Folyamatban van egy olyan módszertan kidolgozása, amely négyzetre emeli a víziónkat - reményeink szerint alapköve lesz a Te vállalkozásodnak is. Ennek az új módszernek a segítségével a cégedet vonzóbbá teheted a potenciális munkavállalóknak, könnyebb lesz megtartani a jelenlegi kollégáidat.
Ezen felül olyan marketing üzenetet közvetít majd a cégedről, ami garantáltan "Hűha!" élményt ad azoknak, akik eddig csak felületesen, vagy egyáltalán nem ismerték a cégedet - azaz egy elképesztően erős márkaépítő eszköz lesz. Ki fogsz vele tűnni a piacod sűrű reklám zajából - több ügyfeled lesz a módszerünknek köszönhetően.
Sőt, megkockáztatom, hogy lesz olyan is, aki nem tart normálisnak, de nyugi, neked lesz a módszerből hasznod, nem azoknak, akik nem is értik.
Ezt a módszertant 2024-ben kezdjük bevezetni, első évben csak a Masters bérlettel rendelkezőknek bocsátjuk rendelkezésére.
Lejjebb görgetve tudsz bérletet vásárolni.

Bérlet információk
A MASTERS bérlet megvásárlásával évi minimum 10 SDC Sales & HR Mastermind, illetve 2 SDC Masters Extra rendezvény meglátogatására leszel jogosult.
A MASTERS bérlet egyéb előnyei:
- 20% kedvezmény az esetileg rendelt személyes konzultációk óradíjából és tréningdíjakból
- 10% kedvezmény a Sales Dopping Club webáruházban
- Rendszeres networking lehetőség: kapcsolatkeresésre is lesz lehetőséged.
- Egy Messenger (vagy egyéb chat) csoport a többi taggal történő rendszeres eszmecseréhez.
Három féle fizetési intervallum közül választhatsz:
- Havi: A megrendelésnél az első havi díjat számlázzuk. Utána minden hónap 1.-én számlázzuk az aktuális havidíjat 8 napos fizetési határidővel.
- Éves: A rendelésnél választhatod az éves díj egyszerre történő kifizetését, így 2 hónapot ajándékba kapsz.
- Kétéves: A rendelésnél választhatod a kétéves díj egyszerre történő kifizetését, így további 20% kedvezményt kapsz.
A bérlet vásárlás feltételeit az ÁSZF 3.1 pontjában rögzítjük, amit a rendeléssel elfogadsz.
Az ár 0% Áfát tartalmaz. (Alanyi adómentes vállalkozás)
Bérletvásárláshoz töltsd ki az alábbi űrlapot: